“…”szerencsére” jött a válság. Ezt megelőzően a sales terület hasraütés-szerűen mondta meg, hogy mikor és hol mit fog árulni és hogyan. Nem mértek semmit, mert látták, hogy jönnek az új ügyfelek, jön a volumen. Nem volt arra igény, hogy elemezz, jött a pénz és ettől mindenki boldog volt. Aztán minden megváltozott…”
A B-DATA2 Konferencia egyik előadója Lindwurm Tamás lesz, akivel egy rövid interjút is készítettünk, hogy jobban megismerjétek.
Tamás 2008 óta foglalkozik adatelemzési, döntéstámogatási és adatvizualizációs feladatokon a pénzügyi és telekommunikációs szektorban. Részt vett többek között CRM-bevezetés, adatpiac-építés, kampányoptimalizálás, ügyfélérték-számítás és szegmentációs projekteken.
Mit dolgozol most?
Szakmai életutam kezdetén azt tapasztaltam, hogy nagy űr van az IT és az üzleti szakemberek között. Külön nyelvet beszélnek, nehezen értik meg egymást és ez megmutatkozik a közös projektek eredményeiben is.
IT hátterem és az üzlet iránti érdeklődésem miatt célul tűztem ki, hogy betöltsem ezt az űrt és abban segítsem az üzleti területet, hogy az IT támogatást igénylő üzleti problémáikra megtaláljuk a megoldást.
Egy olyan megoldást, ami – kihasználva az üzleti intelligencia eszköztárát – minimalizálja a manualitást, a tény adatokra támaszkodva ad releváns választ az egyes ügyfélviselkedésekre.
Csinálva ezt úgy, hogy minél élvezetesebb legyen az ügyfél és minél profitábilisabb a vállalat számára.
Mit szeretsz a munkádban?
Ahogy ezt a social media elterjedésén is látjuk, az emberek alapjában véve kíváncsiak, nagyon érdekli őket, hogy hogyan viselkednek a többiek, mit csinálnak, hogyan csinálják.
Ez nálam sincs másképp és ezt a kíváncsiságot tudom munkám során kiélni egy kicsit szofisztikáltabb formában, azt vizsgálva, hogy hogyan működünk, miként reagálunk egyes eseményekre. Kicsit pszichológia, kicsit szociológia, kicsit statisztika, kicsit IT. Érdekes azt megtapasztalni, hogy amit te reális reakciónak gondolnál, az nem minden esetben egyezik a sokaság viselkedésével.
Emellett a munkámban a művészi véna kiélésére is van lehetőség adatvizualizálás formájában. A én felelősségem az, hogy megjelenítsem a releváns összefüggéseket, kiemeljem a lényeges információkat, úgy, hogy ez a hallgatóság számára is érthető legyen.
A terület folyamatos fejlődése miatt lehetőségem van mindig valami újat tanulni és átadni ezt a tudást a felhasználók számára, segítve ezzel a napi munkájukat.
Volt-e valami nagyon különleges eset a munkád során?
Konkrét példákat –többek között a titoktartás miatt – nem mondanék.
Érdekes volt viszont azt megélni, hogy a korábban, a folyamatból kihagyott „számítógépes emberből” hogyan sikerült a folyamat szerves részévé válni, amikor már egy kihagyhatatlan láncszem vagy. Sőt, már te vagy az a személy, aki feltérképezi a lehetőségeket mielőtt egy termék/kampány/szolgáltatás kivitelezése elindulna. Persze ennek elérése nem egyik napról a másikra történt, nem kevés munka és szakmai alázat szükségeltetik hozzá.
Mi motivál?
Ha látom az elégedettséget egy-egy riport, elemzés, új megoldás bemutatása után. Akkor, amikor érzem azt, hogy ezzel értéket teremtettem, melynek az eredménye – beépülve a mindennapi folyamatokba – hatékonyabbá tudja tenni a vállalat működését és könnyebbé az ügyfelek életét.
Milyen terveid vannak?
Nagyvállalati környezetben nagy lehetőségeket látok a digitális értékesítés / digitális kapcsolattartás / digitális ügyfélélmény fejlesztésében.
Ami egy frissen alapított kisebb cégnél (IT szempontból) könnyen kivitelezhető, az egy több, mint 20 éves múlttal, IT rendszer „örökséggel” rendelkező multinál nem olyan triviális. Ennek ellenére itt is elvárás az, hogy az ügyfelek igényeire a lehető leghamarabb releváns ajánlatokkal reagálj.
Az online értékesítés ezeknél a cégeknél még csak egy szűkebb hányadát adja az értékesítési számoknak, habár ez a csatorna sokkal könnyebben skálázható, sokkal költséghatékonyabb és bármikor elérhető. Emellett ezen a csatornán ügyfeleink minden mozzanata nyomon követhető, mely felhasználásával lehetőségünk van folyamataink optimalizálására, ezáltal ügyfeleink elégedettségének növelésére.
Sok szó esik manapság a Big Dataról is. Mindenki beszél róla, de csak keveseknek volt szerencséje közelebbről is találkozni vele. Úgy gondolom, hogy vannak olyan területek, ahol nélkülözhetetlen ez a technológia és a jövőben ebben is szeretnék elmélyülni.
Mi a véleményed a hazai viszonylatról ezen a területen a külfölddel szemben?
Magyarországon nagyon jó „adatos” szakemberek vannak. Ezt mutatja az is, hogy a sikeres magyar vállalatok mellett egyre több külföldi cég választ minket európai irodájának helyszínéül.
De az tény, hogy érezhető lemaradás az amerikai/nyugat európai piacokhoz képest, ahol több pénz jut a fejlesztésekre.
Miről fog szólni az előadásod?
Azt fogja bemutatni, hogy „adatos emberként” milyen kihívásokkal szembesültem mind az IT rendszerkialakítás, mind pedig az üzleti területi elfogadtatás oldaláról. Milyen szakaszai voltak ennek az evolúciónak, valamint miket tartok fontosnak egy sikeresen kialakított adatvezérelt működéshez.