Mester Tomi címkével jelölt bejegyzések

A legnagyobb pszichológiai kísérlet – EVÖR…

… a Facebook által. A cég egyébként azóta már hivatalosan is bocsánatot kért, hogy szűk 700,000 felhasználó üzenőfalát manipulálták. Az emberek egyik felének a negatív hangulatú, a másik felének pedig a pozitív hangulatú posztokat tüntették el az üzenőfalukról és azt figyelték, hogy ez a hangulateltolódás mennyire befolyásolja, azt hogy a kísérleti alany maga mit posztol. Az ügy hiába kérdőjeles erősen etikailag, adatok szempontjából egyszerűen nem lehet rá mást mondani, minthogy GYÖNYÖRŰ.

N=689,003

Azaz 689,003 fős a mintavétel, ami annyira szignifikáns eredményeket jelenthet, amire még tényleg nem volt példa soha. A tanulságok egy grafikonban összefoglalva.

facebook_research Tehát az eredmény az, hogy ha a Facebook felhasználók kevesebb pozitív dolgot olvasnak, maguk sem használnak annyi pozitív kifejezést. És fordítva, ha csökkentjük az őket érő negatív kifejezéseket, a saját üzeneteikben is visszavesznek a negatív hangulatú szavakból. Bár a kísérlet Facebook alapú volt – tehát az eredményeit csak és kizárólag a Facebook-ra vonatkoztathatnánk -, ez alapján statisztikailag is erősen igazoltnak tűnik, amit eddig is tudtunk, hogy környezetünk attitűdje nagyban befolyásolja a saját hangulatunkat is. Tessék tehát szép dolgokat posztolni Facebook-ra és cserébe mi is szép dolgokat fogunk kapni. :-)

Mester Tomi

ui.: Az eredetileg publikált tanulmányt megtalálod itt.