Startup adatelemzés interjú II. – Evernote, Eventbrite, GoodData

Mikor legutóbb San Francisco-ban jártam, a Prezinek hála volt szerencsém néhány nagyobb sikeres startup adatrészlegének a képviselőjéve beszélgetnem, úgy mint az Evernote, az Eventbrite vagy a GoodData. Mivel ezek nem klasszikus interjúk, hanem inkább ötletelések voltak, csak röviden egy-egy gondolatot emelnék ki belőlük, ami az itthoni startup-oknak szerintem a leghasznosabb lehet.

GOODDATA

Gooddata logoA GoodData 40000+ olyan cég adatvizualizációjához adnak platformot, mint a Zendesk, a Virgin America, vagy más nagy amerikai vállalatok. Ray Light-tal, az ügyfélkapcsolati igazgatóval ültünk le, aki pozíciójából fakadóan nagyon sok üzletág adat-startégiájára rálát.

Rey a GoodData-ból
Ray a GoodData-ból

A beszélgetés legérdekesebb pontja az volt, amikor Ray a felhasználók „életútjáról” beszélt. Mint mondta, az adatelemzés segítségével fel lehet állítani egy ún. „sikeres-felhasználó életutat” és ha ez megvan, azokra a látogatókra kell kiemelt figyelmet fordítani, akik még épphogy elkezdtek letérni az útról. Ez önmagában még nem lenne nagy találmány, de amit ezután mondott, azt úgy gondolom, minden cégnek meg kéne fogadnia, mégpedig: az olyan user-eket, akik már nagyon messzejárnak ettől az ösvénytől, már nem érdemes piszkálni – ugyanis náluk már nagyobb az energiabefektetés, mint a nyereség. Fölösleges nekik extra-kedvezményt felajánlani vagy most-vagy-soha hírleveleket kiküldeni. A legrosszabb felhasználóinkat egyszerűen el kell engedni, a tapasztalat azt mutatja, hogy ha ők nem akarják használni a termékünket, akkor úgysem lehet őket hosszútávon gazdaságosan meggyőzni erről. Amúgy is: jönnek helyettük sokkal jobbak! :-)

EVERNOTE

Evernote logoAz Evernote-nál Koundinya Pidaparthi-val (Analytics Manager) és Damon Cool-lal (Director of Analytics) egy nagyon izgalmas eszmecsere alakult ki arról, hogy hogyan érdemes szegmentálni a user-eket, illetve hogy mi ennek a haszna. Az ő eredményeik azt mutatják, hogy ha olyan széles és sokrétű közönségre lő a termék, mint az Evernote és emiatt nagyon sokfajta felhasználója van az embernek, a kvantitatív analízis – azaz a bigdata-ba való mély leásás nem mindig segít.

Koundinya az Evernote-tól
Koundinya az Evernote-tól

Ugyanis ha az ember talál egy különösen aktív részcsoportot, akkor nagy eséllyel az a csoport csak egy nagyon-nagyon kicsi része az összes user-nek, éppen ezért iszonyatosan nehéz az ő eredményeiket felskálázni az összes felhasználóra. Szerintük sokszor célravezetőbb a visszamenő elemzések helyett sok-sok user-tesztet csinálni (felhasználói élmény teszt, kvalítatív analízis) és az ott kapott következtetéseket és ötleteket okosan AB-tesztelni.

EVENTBRITE

Az Eventbrite irodája
Az Eventbrite irodája

Az Eventbrite-nak már csak az irodája is megérne egy misét – de adat szempontból is ők hozták az egyik legnagyobb tanulságot a San Francisco-i utam alatt. A módszer, amit kifejlesztettek, nem új – a multik, a telekommunikációs cégek és a bankok, már régóta használják. De én startup-oknál még soha sem láttam. Feltűnt, hogy ha felhívod a bankod vagy a mobilszolgáltatód, akkor az ügyintéződ rögtön tud neked ajánlani 3 kedvezőbb csomagot? Az ügyfél-kártya módszer egy igazi kis csemege az adatok használatában. A bigdata-nak hála ma már könnyen elérhető az, hogy az összesített használati adatod (pl. telefonálási szokások, bankkártya használati szokások) a hívás pillanatában megjelenjen az ügyintéző képernyőjén és valós időben feldobjon neki 3 olyan ajánlatot, ami neked nagy eséllyel tetszeni fog. Félreértés ne essék: ez egy win-win szituáció, itt tényleg olyan csomagot kapsz, amivel jobban jársz, a cég pedig azért jár jól, mert boldogan távoztál és valószínűleg nem mész át egy konkurenshez. És ez a séma működhet a startup-ok support csatornáin is – sőt kis kreativitással és odafigyeléssel az egyes marketing csatornákon is (pl. email kampányok)! Minél személyesebb a tartalom, annál nagyobb az ügyfél-elégedettség.

Remélem neked is tanulságos volt ez a 3 gondolat ettől a 3 nagy sikerű startup-tól! A következő interjúban újra magyar startup-ok jönnek!

Tetszett a cikk?

Nézd meg az adatelemzés és startup-ok sorozat többi részét is: 1. Startup adatelemzés interjú I. – Prezi
2. Startup adatelemzés interjú III. – Brickflow
3. Startup adatelemzés eszköztár – AB-teszt, szegmentálás, kohortok

És ne felejts el feliratkozni se!

Mester Tomi