Ha a Tinderes kísérlet kapcsán jutottál ide…

… akkor jó helyen jársz. Mester Tomi vagyok az adatlabor.hu szakmai blog szerzője és még írnék neked pár gondolatot, amire a sajtóközleményben nem maradt hely és adat szempontból fontos. Mindenek előtt itt a PPT, amit az eredeti előadásban az IH2014-en vetítettünk, sok chart-tal, sok eredménnyel:

Mészáros Beával, a Mindea vezetőjével az Internet Hungary-s előadáson az egyik legfontosabb üzenetünk az volt, hogy manapság már kis kreativitással igenis mindent lehet mérni. A Tinder egy párkereső platform, de nekünk egy analitikai eszköz volt. Persze nem kell tényleg mindent elemezni, de a marketing kreatívok tipikusan olyan dolgok, amiket érdemes. Bea marketing szakember, ő tudta, hogyan kell összetenni a profilokat, én adatelemző vagyok, úgyhogy tudtam mit, hogyan és miért elemezzünk. A/B teszt, konverzió, megtérülés. Gyorsan összefoglalom a legérdekesebb eredményeket a kutatásból.

1.) Először is, ahogy írtam a Tinder párkereső appon AB-teszteltünk férfi és női profilokat. 200 embert húzunk jobbra és 24 órát adtunk nekik a match-elésre, azaz, hogy visszajelezzék, hogy mi is tetszünk nekik. A különböző profilok, Beánál, akit a kísérletben Annának hívtunk és 25 éves volt:

Tinder kísérlet, női profilok
Tinder kísérlet, női profilok

És a férfi profilok Tominál, aki a kísérletben a szintén 25 éves András volt.

Tinder kísérlet, férfi profilok
Tinder kísérlet, férfi profilok

(Zárójelben jegyzem meg, hogy kicsit féltünk ettől, de végül úgy döntöttünk, hogy akkor hiteles a kísérlet, ha saját magunkkal tesztelünk.)

És az eredmények:

NŐI PROFILOK VISSZAIGAZOLÁS ÜZENET
1. Kacér, kihívó 110 53
2. A Tinder legjobb csaja 103 44
3. Titokzatos 87 44
4. Átlagos szőke 86 42
5. Párkapcsolatban élő 56 25
6. Barna hajú 46 15
FÉRFI PROFILOK ———- ———-
1. Gazdag 20 1
2. Orvos 16 2
3. Titokzatos 11 0
4. Átlagos 9 0
5. A Tinder legjobb pasija 2 0
6. Párkapcsolatban élő 2 0

A csajoknál a szexiség, a srácoknál a gazdagság és a presztizs-szakma nyer. Az eredmények szignifikánsnak tekinthetőek. Habár adatelemzési szempontból ez nem egy klasszikus minden dimenziójában tökéletesen AB-tesztnek tekinthető kísérlet, azért az eredményekből lehet sejteni, hogy mi a nyerő és mi nem.

2. Márcsak azért is, mert csináltunk egy 1600 fős kérdőívezést is, ahol az első kérdésünk az volt, hogy mi az első asszociáció a Tinder szó kapcsán. Fiúkra és lányokra szegmentáltunk.

Tinder teszt, férfi asszociációk Tinder teszt, női asszociációk

3. Másik nagy találásunk volt, hogy egyéjszakás kalandok és párkapcsolatok is jönne a Tinderről, habár a fiú egyéjszakás kalandok száma igen csak kiemelkedik.

tinder teszt párkapcsolat   tinder teszt egyéjszakás

4. És megfigyelted, hogy a sorrendben a rejtőzkődő profilok jobban teljesítenek, mint az alap-profil? Vagy azt, hogy a lányoknál működik a badge, a fiúknál pedig nagyon nem?

Sok más minden kiderült még, ha további kérdéseid vannak, írj. :-)

A kutatás teljesen anonim volt, mindenki személyiségi jogait maximális tiszteletben tartottuk és tartjuk.

Ha kíváncsi vagy egy hasonló kísérletre, kattints ide:
A nagy QR-kód kísérlet – a fiúk a szex után a semmire, a nők a pénzre kattintanak.

És ne felejts el feliratkozni a hírlevélre:


Mester Tomi