Adatosított termékfejlesztés

“…láttuk azt az általunk fejlesztett termékek esetében is, hogy mennyire el tudja vinni egy terméknek a fókuszát az, ha az ügyfeleink nem az adatokra támaszkodnak, hanem a saját ötleteiket próbálják megvalósítani; ami tök jó és ha pénz van rá, akkor hajrá, csak nem lesz sikeres a termék – Mi sikeres terméket akarunk létrehozni.”

lukacs.peter
Lukács Péter

Péter 15 év fejlesztési területen eltöltött idő után már 5 éve a Digital Natives egyik tulajdonosa. Szerinte sokszor az embernek önmagával is meg kell küzdenie egy döntés meghozatalánál, ha a termékét sikerre akarja vinni, hiszen az, ami nekünk tetszik és szerintünk jó ötlet, arra lehet, hogy a felhasználóinknak nincs is szüksége.
A B-DATA2 konferencián is arról fog beszélni, hogy hogyan lehet a terméktesztek eredményeire és a különböző analitikák adataira támaszkodva terméket fejleszteni.

Min dolgozol most és milyen terveid vannak?
Az egyik fő termékünk a Nostromo, ami egy projekt management eszköz, digitális termékfejlesztéssel foglalkozó cégek folyamataira optimalizálva. A termék alapvetően a digitális termékfejlesztéssel foglalkozó csapatok számára készült, hogy támogassa, illetve megkönnyítse a fejlesztési folyamatot.
Igazából ez az, ami most részemről a legnagyobb fókuszt kapja.
Ezen kívül mint a Digital Natives tulajdonosa elég sok feladatot kell ellátnom, a hr-től kezdve, a belső IT-n át, az erőforrástervezésig, szóval jó sok mindent.
De most próbálunk nagyobb fókuszt helyezni erre a termékre, mert az látszik, hogy ha ezen a piacon labdába akarunk rúgni, akkor eléggé össze kell szednünk magunkat.

Mit szeretsz a munkádban?
Most inkább a Nostromoval kapcsolatban fogok mesélni. A sokszínűséget szeretem benne  a legjobban – ugye én a product ownere és co-foundere vagyok ennek a terméknek. Meg kell határozni a fejlesztési irányt, a design irányvonalakat és a marketingben ugyanezt, ami jó, mert minden részletre rálátásod van.
Aztán ezen kívül pedig azt, hogy pont ezt az adatvezérelt döntéshozatalt próbáljuk meg belevinni a termékünkbe. Azt látom, hogy erre van az előre, évek óta nagyon tudatosan a lean circle mentén próbáljuk a termékeinket fejleszteni a Digital Nativesben is és ezt tanítjuk az ügyfeleinknek is – hogyan kell csinálni, hogyan kell jól csinálni és ebben az adat kulcskérdés.
Ezen felül pedig imádom ezt a szegmenst, maga a projekt management és az agilis módszertanok nagyon-nagyon közel állnak hozzám – amikor a Digital Natives-t kilenc éve elkezdtük, akkor a rá következő évben már Scrum Certificate-t szereztünk, ami akkor Magyarországon még elég ritka volt, szóval lassan 8 éves tapasztalattal rendelkezünk az agilis termékfejlesztésben.

Volt-e valamilyen különleges eset a munkád során?
Nekem a legpozitívabb élményem pont ez, hogy el tudtuk kezdeni ezt a terméket teljesen adatvezérelt módon építeni és ez igaz magára a termékfejlesztésre, a döntéshozatalra és a marketingtevékenységre is.
Tehát abszolút mindent visszamérünk, milyen csatornán, milyen kulcsszavakkal hirdessünk, mennyire legyen haverkodós, mennyire legyen komoly a hangvétel, bulletpointos felsorolás vagy folyó szöveg legyen benne, stb.
Az, hogy ez részévé vált magának a Nostromonak azt én nagyon nagy sikernek élem meg. Nálunk nagyon sok dologra ezek a számok világítottak rá.

Mi motivál?
Főként az, hogy behozzuk ezt a szemléletet a digitális termékfejlesztésbe, akár startupról beszélünk, akár ügynökségekről. Azt szeretnénk, ha 2-3 év múlva annyira triviális lenne a Nostromo-t használni, mint most a Trellot.
A víziónk pedig az, hogy növelni tudjuk a digitális terméket fejlesztő vállalkozások sikerességét a termékünkkel.

Mit látsz a hazai viszonylatban a külfölddel szemben?
Mi abszolút globális piacra tervezünk. De most még az látszik, hogy egyelőre akkor tudunk sikeresek lenni, ha személyesen demózzuk és supportáljuk a terméket. Jelenleg a felhasználóink 80%-a Magyarországról van, de hosszú távon abszolút nemzetközi piacra tervezünk kitörni.
Igazából a magyar piaccal az a fő baj, hogy az emberek nem nagyon szeretnek a szoftverekért fizetni, de szerencsére ez már változóban van.
Nyilván amíg a termékünk béta verzióban van mi is ingyenesek vagyunk, mert nem a profiton hanem a felhasználószám növelésén van a hangsúly. De természetesen a későbbiekben mi is szeretnénk bevételt generálni a termékünkből, hiszen nem célunk egy non-profit szervezetet alapítani. Egyébként itthon is sok termékfejlesztő cég van, de globális szinten a potenciális userek száma még inkább megnövekszik, szóval a telített piac ellenére úgy érezzük van keresnivalónk ezen a területen.

Miről fogsz mesélni a konferencián?
A Big Databan mi még kis lelkes amatőröknek tekintjük magunkat, viszont a tapasztalati példáinkból mások is sokat tanulhatnak és remélem kedvet csinálunk ahhoz, hogy ne csak külön Data Analyst részleggel rendelkező multik kezdjenek bele az adatvezérelt termékfejlesztésbe, hanem olyan kezdő vállalkozások, startupok is, mint amilyenek mi vagyunk a Nostromoval.
Szerintem nagyon tanulságos lehet, hogy mi mindent ki lehet deríteni ezekből az adatokból és utána azokat hogyan lehet jól felhasználni, és hogyan lehet a segítségükkel egyre sikeresebb termékeket csinálni.

Röviden: mit mértünk, mi lett az eredménye, mit változtattunk, mitől lett jobb a termék, stb.

b-data-konferencia-button